Lehet, hogy erre a különleges fűtési lehetőségre sohasem gondolna, amikor egy felújítás, vagy építkezés kerül kilátásba, de ha már megismerte, akkor biztosan ragaszkodni fog hozzá, bármennyire meglepőnek is találja elsőre!
Beköszöntött hát ismét a tél. A rideg időjárás dermesztő hideggel érkezett, és a fagy újra felütötte a fejét. András házuk ablakán kinézve lehangoltan vette tudomásul, hogy hó, és jég borítja a járdát, meg a garázsbehajtót. „Na megint jöhet a sózás, és a hólapátolás!” – gondolta mérgesen.
Már két hete minden reggel ezzel kezdte.
Az ébresztőórát is „téli időszámításra” állította, mivel majd’ háromnegyed órás feladat volt mindent járhatóvá tennie.
Figyelem! Most egy olyan buktatóra deríthet fényt, amelyet a legtöbb építkező, és felújító szinte soha nem vesz figyelembe, pedig akár igen jelentős anyagi károktól óvhatnák meg a pénztárcájukat! Ön ne tartozzon közéjük!
Mi ez a buktató?
Az előző télen nekicsúszott az autóval a garázs falának, amikor ráfordult a bejáróra. Ráadásul aznap még a jeges lépcsőn is majdnem elcsúszott. Azóta szigorúan minden reggel felkelt, és elvégezte a feladatát.
Mit nem adott volna, ha végre elfelejthette volna ezt a „reggeli tornát”! Nemsokára felújítják a házat, és szeretett volna megoldást találni. Gondolkodott rajta eleget, de nem igazán jutott előbbre. Mit is tehetne? Sajnos ő nem tudta azt, amit Ön hamarosan tudni fog! Nem ismerte az elektromos fűtőkábelek nyújtotta lehetőségeket!
A tél okozta gondok ellen
Tudja már Ön is milyen nehéz feladat mindenre odafigyelni, amikor felújításba, vagy építkezésbe kezd? Bizony ilyenkor a legtöbben gyakran csak a házra összpontosítanak, és az udvar háttérbe szorul. Pedig egy kis előrelátás sok fejfájástól szabadíthatja meg, és teheti gondtalan háztulajdonossá Önt is.
Mik okozhatnak fejfájást?
- A garázsbejáró, amely télen lefagy, és veszélyt jelent az Ön, és autója épségére.
- A lépcső, ami komoly baleset forrása lehet. Ugye Ön is tudja, hogy mekkora galibát okozhat egy jeges lépcső?
- A csúszós járda, amin csak különleges balett mozdulatokkal lehet végigmenni.
- Az anyagi károk, amelyek ezekből adódnak.
- A felületek gyakoribb felújítása, amihez a só okozta felmarás, és a fagyás egyformán hozzájárulnak.
Mit jelentene Önnek:
- ha mindezek nem keserítenék az életét
- ha nem kellene reggel korábban kelnie a jegesedés, hólapátolás miatt
- ha nem költene feleslegesen előrehozott felújításokra
…és ráadásul még a biztonság miatt sem kellene aggódnia?
Egy meglepő lehetőség
A kritikus kültéri felületeket fűteni kell! Igen, bármennyire is „elvetemült” ötletnek tűnik elsőre. A hideg ellen már a tűz feltalálása óta így védekezünk, akkor miért ne tennénk meg ezt a veszélyt jelentő kültéri helyeken is? Ráadásul olyan biztonsággal, és hatékonysággal, ahogy eddig még soha nem láthatta!.
És hogyan fűtse a kritikus kültéri felületeket?
Tudom, hogy most még furcsa ez az egész Önnek, és esetleg őrültségnek tartja a kültéri fűtést, de arra kérem, hogy most egy pillanatra képzelje el, hogy:
- akármilyen erős havazás van…
- akármennyire dermesztő a hideg odakint
…Önnek nem kell minden elindulás előtt szabaddá, és járhatóvá tennie a garázsbejárót, nem kell aggódnia csúszós lépcső miatt, és a jeges, havas járda sem jelent külön fáradtságot többé, mert egyszerűen ezentúl sem a hónak, sem a jégnek nincs maradása rajtuk. Elképzelte? Még mindig őrültségnek tűnik a külső felületek fűtése?
És ezt egy olyan különleges, energiatakarékos módon érheti el, hogy alig veszi észre majd a különbséget a havi számlákon, mégis olyan plusz komforttal bővíti ki életét, aminek az értéke szinte felbecsülhetetlen.
Hányszor mondta már egy-egy dologra, hogy „Mit nem adnék, ha végre megszabadulhatnék ettől a gondtól!” Nos, most akár több fáradságtól is megszabadulhat egyszerre. Mégis hogyan?
Az igazi komfort kialakításához az elektromos fűtőkábelek egyik különleges felhasználási lehetősége siet az Ön segítségére: az úgynevezett elektromos rámpafűtés.
Igen, szeretném kérni az ajánlatukat, és
szívesen feltennék néhány kérdést is Önöknek »
Miért pont ez a fűtőkábel jelenti Önnek a megoldást?
Minden valódi komfortra vágyó ember, aki az otthoni órákat inkább hasznos dolgokkal akarja tölteni, és nem korai keléssel, hólapátolással, időrabló, és hosszútávon károkat okozó sózással, óriási segítséget nyújthat, ha a téli külső veszélyforrásokat egy életre kiiktatja az életéből.
Ugyanis ez az egyetlen lehetőség, amely:
- megnyugtató megoldást kínál a téli időjárás okozta kellemetlenségekre
- megakadályozza a hóréteg és jég kialakulását a kritikus helyeken
- csúszásmentes felületeket biztosíthat Önnek a biztonságos otthonhoz
- megszabadíthatja Önt némi kellemetlen pluszmunkától
- segít elkerülni a váratlan hó, és jégeltakarítás miatti késéseket
Mi is pontosan ez a technológia?
A dolog rendkívül egyszerű. A járdák, lépcsők, kocsibejárók, garázsfelhajtók végleges burkolatának lerakása előtt, megfelelő hosszúságú, és típusú fűtőkábelt helyezünk el a felületek alatt. Ezek fognak felelni azért, hogy sem a hó, sem a jég nem okoz majd gondot a későbbiekben.
Ezután a felületekre rákerülhet a burkolat, és majdnem kész is vagyunk. Csak annyi van vissza, hogy egy szabályzó eszközt csatlakoztatunk a kábelekhez, amely biztosítja Önnek, hogy a rendszer csak akkor, és addig üzemeljen, amikor a nedvesség és a fagyásveszély együttesen áll fenn. Így egyetlen forintja sem fog kárba veszni!
Tehát ezt a típusú fagymentesítő eljárást alkalmazhatja járdákon, kocsibehajtókon, rámpákon és egyéb utakon, ahol a hó, és a jég problémát jelenthet, valamint balesetek forrásává válhat.
Néhány fontos előny, amit egy kültéri fűtőkábel kínál:
- egyszerűen szerelhető technológia
- mozgó, kopó alkatrészek hiányában, a rendszer teljesen gondozásmentes
- gyorsan, könnyedén üzembe helyezhető
- biztonságos, és hosszú élettartammal bír
- rendkívül gazdaságosan üzemeltethető, amiről egy profi szabályozórendszer gondoskodik
- bármely meredekségnél használható
- mivel semmiféle egyéb energiaforrás nem kell hozzá, ezért rendkívül környezetbarát
- nincsenek a hagyományos fűtéseknél „megszokott”, és elkerülhetetlen veszteségek
- ha egyszer már kiépítette, akár azt is elfelejtheti, hogy létezik, mivel nincsenek járulékos, és karbantartási költségei
Mit mondanak azok, akiknél már üzemel egy ilyen fűtésrendszer?
Igen, szeretném kérni az ajánlatukat, és
szívesen feltennék néhány kérdést is Önöknek »
Beszéljünk erről is: Van ahol csak luxus a rámpafűtés, de van ahol létszükséglet!
Egy idős embernek a lépcsőmászás már önmagában is megterhelő lehet. Hát, még ha közben arra is vigyáznia kell, el ne csússzon! Ugye Ön is hallott már olyan esetről, amikor egy idős ember elcsúszott a jeges lépcsőn, és – nincs mese, ez a valóság – combnyaktörést szenvedett. Tudja, hogy ez mekkora gond lehet bizonyos kor után?
Azonban a sokat használt, és kritikus felületeket jégmentesíteni lehet! Az elektromos fűtés bizony olykor életet menthet! Ilyenkor létszükségletté válhat az elektromos fűtés, hiszen semmi más nem oldja meg a kültéri felületek jég-, és hómentesítését ennyire hatékonyan. És akár egy egyszerű újraburkolással megoldható. De van itt más is…
Egy rokkant ember vajon hogyan küzd meg a jeges, havas felhajtó problémájával? Van-e jobb segítség annál, ha nem kell a jéggel küzdenie? Ha nem kell speciális eszközöket bevetni, mert ki sem alakul a jégtakaró?
Vagy mit tesz akkor, ha a garázs a ház alatt lett kialakítva, és csak egy meredek lehajtón keresztül lehet megközelíteni, és egyik reggel arra ébred, mindent hó borít? Azon a reggelen garantált a késés! És mit tesz akkor, ha hazafelé meg a lefagyott hóolvadék állja el az útját? És ha későn veszi észre? De ugyanez a helyzet egy lejtős telek esetében is.
Ez a három helyzet az, amikor garantáltan óriási problémáktól szabadíthatja meg Önt a kritikus kültéri felületek téli fűtése. Azonban a tisztánlátás érdekében beszélnünk kell, néhány dologról…
A lejtős fel-, illetve lehajtóknál gyakran felmerül a költségek csökkentése érdekében, hogy csak nyomsávot szeretnének fűteni. Rendben. De vajon tényleg költséget takarít meg ezzel a megoldással? Nézzük…
Alap esetben a nyomsáv fűtése sokkal többe kerül, mint azt elsőre gondolná, és nem is javaslom, hogy egyáltalán gondoljon erre a megoldásra. Hiszen az intelligens rendszer azon az elven működik, hogy amikor a nedvesség, és a fagyásveszély együttesen áll fenn, akkor kapcsol csak be a fűtés. Ez költséget takarít meg Önnek, hisz csak akkor, és addig működik a rendszer, amikor, és ameddig az szükséges. Azonban…
Ha a nyomsávot fűti, könnyen előfordulhat két olyan eset, amelyek igencsak költségesek lehetnek:
- A hó elkezd olvadni, és a nedvesség eléri az érzékelőt, ezzel beindul a fűtés. Ekkor feleslegesen dolgozik a rendszer, és feleslegesen használja az áramot. Ez talán nem is nagy gond, ha egy-két órán át tart. De mi van, ha két hétig folyamatosan csak olvad a hó?
- A nedvesség elkerüli az érzékelőt, hiszen korábban a fűtés felszárította a felületet, és este újra lefagy a megolvadt hó. Ilyenkor az érzékelő nem „látja” a veszélyesnek a helyzetet – mivel csak a hideget érzékeli, a nedvességet nem – ezért nem idul be a fűtés. Ön éppen érkezik haza, abban a hitben, hogy a rendszer elvégezte a „dolgát”, de ha csak a nyomsávot fűti, akkor ez egyáltalán nem olyan biztos, és egy pillanat alatt meg is van a baj.
De mi van akkor, ha túl hosszú az út a garázsig, és az egész terület alá igen költséges lenne kiépíteni a fűtést? Nos, ebben az esetben – és tényleg csak ekkor – indokolt lehet a nyomsáv fűtése. Azonban ez körültekintő tervezést igényel, amelyet természetesen segítünk megoldani.
Igen, szeretném kérni az ajánlatukat, és
szívesen feltennék néhány kérdést is Önöknek »
Ebben az országos adatbázisban csakis olyan kivitelezőket talál, akik garantáltan ismerik az általunk forgalmazott fűtőkábeleket, és kiváló termékismerettel rendelkeznek. Így Ön is nyugodt szívvel kereshet magának közülük bárkit.
Ugrás a kivitelezői adatbázishoz »
Ha Ön tervezőt keres elektromos fűtési rendszereik megtervezéséhez, ebből az adatbázisból válogathat
Ugrás a tervezői adatbázishoz »
Ha szeretne kicsit utánajárni, hogy hol működnek már hasonló rendszerek, akkor nézzen körül a referenciáink között…
Mit tegyen, ha Ön is szeretné megoldani a téli gondok ezen részét?
Ha úgy érzi, hogy Ön is szívesen elkerülné a kellemetlen jegesedést, és a fárasztó hólapátolást, akkor csupán annyi teendője van, hogy felveszi velünk a kapcsolatot, és mi minden kérdésére válaszolunk, valamit elküldjük Önnek az ajánlatunkat is egyben.
Ez Önnek még semmiféle kötelezettséggel nem jár, azonban megkapja azokat a legfontosabb információkat, amelyek ismeretében hosszú évekre száműzi életéből a tél néhány aggasztó „mellékhatását”. Tulajdonképpen mit veszíthet, ha informálódik egy kicsit? Kérje ismertetőnket, és ajánlatunkat most, hiszen a halogatással semmi nem fog megoldódni az Ön számára sem!
Igen, szeretném kérni az ajánlatukat, és
szívesen feltennék néhány kérdést is Önöknek »
Ha már milliókat áldoz arra, hogy megvalósítsa álmai otthonát, akkor miért kellene olyan kompromisszumokat kötnie, amelyek arányaiban nem jelentenek komoly többletköltséget az építkezés, felújítás során, viszont olyan sokat adnak az Ön komfortérzetéhez, ami szinte megfizethetetlen értékkel bír?
Hiszen, mostantól:
- Elfelejtheti a kritikus helyeket borító jég-, és hótakarót.
- Minimalizálhatja hólapátolással járó fáradalmakat, vagy akár teljesen el is meg is szabadulhat tőlük.
- Minimalizálhatja a balesetek valószínűségét, biztonságossá téve udvarát.
- Végre olyan kellemes otthona lehet, ahol valóban szeret majd élni, mert a lehető legkevesebb problémával kell megküzdenie.
Igen, szeretném kérni az ajánlatukat, és
szívesen feltennék néhány kérdést is Önöknek »
u.i.: A jeges, havas felületek számtalan balesetet, és kárt okoztak már. Vajon lehet-e fontos az, hogy legalább az otthonában ne kelljen tartania ettől? Ha igen, akkor kérje ajánlatunkat még ma, hiszen ez még semmiféle kötelezettséggel nem jár, azonban akár az egész hátralévő életét teheti könnyebbé az általunk kínált megoldással!
Igen, szeretném kérni az ajánlatukat, és
szívesen feltennék néhány kérdést is Önöknek »
Az elektromos fűtések oldal szakmai blogjának legfrissebb öt cikke:
