Hogyan segíthetett volna bármely villamos tervező az elmúlt telek nagyobb tetőkatasztrófáin?
Ha emlékeznek pár éve igen sok hó esett – bármilyen globális felmelegedésről is beszélünk – ami rendkívüli terhelést jelentett minden a nagyobb lapos tetős épületeknek. Sajnos egy pár épület teteje – sportcsarnok, bevásárlóközpont – be is szakadt, áldozatokat is követelve…
Az építészek mosták kezeiket, a szokásosan várható hóterhelésre voltak statikailag tervezve az épületek.
Sajnos erről a hó mit sem tudott, és a szokásosnál több esett. Jellemzően nem egy menetben esett a sok hó. A tetők egy részén a belülről kiszivárgó meleg miatt meg is olvadt, de elektromos vápafűtés hiányában ez a víz nem tudott elfolyni, súlyával terhelve a tetőt. Látszólag tehát nem is volt vastag a hóréteg, de a súlya mégis jelentős volt.
Tanulság: ha egy ilyen épület tervét tervét látja bármely villamos tervező nyugodtan javasolhatja a tető egyes részeinek – vápáinak, lefolyóinak, de akár tetősávoknak is – a fűtését. A tető sávjainak fűtése lényegesen csökkentette volna a súlyterhelést a tetőn.
A fűtés automata vagy tudatos szabályozásával elkerülhető lett volna a katasztrófa, az anyagi kár. Felmerül, hogy költséges a fűtés, de azt gondolom bármely pórul járt épület tulajdonosa szívesen kifizette volna a költségeket ha választhatott volna.
A csatornafűtés oldalunkon tájékozódjon a témában és szóljon hozzá az esethez!
Eddig 5 hozzászólás érkezett
Nem tudom ez a téma nálunk mennyire aktuális. Azt gondolom a felmelegedés miatt egyre ritkábban lesz olyan agy hó, hogy az bármely tetőt túlságosan meg tudjon terhelni.
VálaszA gyakorlat az, hogy jellemzően a külföldi érdekeletségű bevásárlóközpontok már érdeklődtek a beruházás várható költségeiről. Van ahol - ismerve az épület pontos teherbírását - időnként alvállakozóval lapátoltatják le a hó egy részét, könnyítve a tetőterhelést. Hasonló bejáráson voltam pár éve a Parlamentünk tetjén is, ahol - féltve a díszes homlokzatokat a lefagyástól - tényleg lapátolják a havat. Az elmúlt pár évben nem volt olyan a gazdasági helyzet , hogy erre a beruházásra telt volna.
VálaszRemek dolognak tartom a Vápafűtést.Vagy húsz éve alkalmazzuk valamennyi lapos tetetőnél,vagy nagy (fűtetlen tetőterű) tetőfelülettel rendelkező hagyományos sátortetős épületek csatorna fűtés megoldásaiként. Egy gondunk van,hogy a disztribútori alkatrész beszállítások nyelvezete nem magyar. Így sajnos sokszor előfordult már,hogy a korábban beépített (és programozott pld.EBERLE automatikák) -hosszabb táphálózat kiesések miatt- elvesztették működési paramétereiket,mivel a tulajdonosok (időközben felkért szakemberei) nem tudták azokat újra programozni. Javasolnánk intézkedni a gyártóművek felé, hogy az automatikák program nyelvezetét magyar szöveg értésre és megjelenítésre is állítsák át. Ez alap esetben pár forint többlet költséget jelentene csak,de alkalmazás technikailag nagyon komoly előnyöket jelentene minden érdekelt számára.
VálaszTisztelt Bész Úr! Köszönöm hozzászólását, nagy örömömre nyitott falakat dönget. Kb 1 éve az új típusú EBERLE vezérlőkben már van magyar menü, felár nélkül. Annyit tudni kell a régiekről is, hogy minden beállítás nélkül induláskor beáll egy alap programra, amivel szépen el is működik. Persze akár ki is lehetne cserélni a régieket, de csak a menü miatt ez költséges dolog lenne. Viszont fel tudom ajánlani, hogy ha valaki aki ott van a berendezésnél, felhív telefonon, kb. 3 perc alatt segítünk az újra beállításban, ami megéri mert a rosszul beállított vezérlés bizony többletköltséget okozhat, a felesleges fűtési idők miatt. Keressen meg, ha ilyen gondja lesz. Üdv. Czinege
Válasz
Az elektromos fűtések oldal szakmai blogjának legfrissebb öt cikke:

Érdekes felvetés, van alapja. A kérdés, az, hogy egy tervező mennyire tudja befolyásolni a megrendelőt, egy ilyen, látszólag igen ritkán szükséges dologban. Az emberek nem szívesen tesznek bele pénzt, plyan dologba, ami hátha valamikor bekövetkezik. Kálmán
Válasz